2012. január 31., kedd

avokádós quinoa saláta

hozzávalók (4-6 adag):
200 g quinoa*,
500 g disznóbab/lóbab (vagy szójabab),
2 db citrom*,
2 db avokádó,
2 gerezd fokhagyma*,
2 csokor retek*,
50 g lila levelű retekcsíra* (vagy lila bazsalikom),
római kömény,
75 ml olívaolaj,
chili,
só, bors

A quinoát forrásban levő, bő, sós vízben 9 percig főzzük, majd szűrőben, hideg víz alatt leöblítjük, lecsöpögtetjük, félretesszük.
A babot forró vízbe dobjuk, újraforrás után a vizet rögtön leöntjük róla, hideg vízzel lehűtjük, ezt is lecsöpögtetjük.
A citromok húsát kifilézzük: aljából és tetejéből levágunk egy egy szeletet, a talpára állítjuk, a héját a görbületet követve, kb. 2 gerezdenként levágjuk - úgy, hogy a fehér 'bundából' ne maradjon rajta, majd az elválasztó vékony hártya mellett, sugárirányban bevágva kiemeljük a gerezdeket. Kimagozzuk, a csutkából a maradék levet kifacsarjuk.
A retkeket megtisztítjuk, hosszában félbevágjuk.
Az avokádókat meghámozzuk, magját eltávolítjuk, húsát vékony szeletekre vágjuk, citromlével locsolva védjük a korai barnulástól.
Amikor a quinoa kicsöpögte magát, egy nagy tálban hozzáadjuk a babot, az avokádót, a finomra vágott fokhagymát, a citromot, a retket és a csíra felét. Olívaolajjal, római köménnyel, chilivel, sóval és borssal ízesítjük. Óvatosan összeforgatjuk (az avokádó ne törjön össze), tálaláskor megszórjuk a maradék csírával.

Yotam Ottolenghi: Plenty című könyvéből készítettem
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...